Zakupszki Tünde hívta fel a csoport figyelmét, hogy ma 19-kor (a mi időszámításunk szerint:-)) George Siemens, a “konnektivizmus atyja” tart egy online webináriumot, “MOOCs: open online courses as levers for change in higher education.
Siemens előadása a 2010-es EDEN konferencián Valenciában. (Fotó: Fehér Péter)
Az előadás nálam kicsit halk volt, majd meghallgatom újra talán, bár ilyenkor elég szokott lenni a prezentáció, viszont amit különösen érdekesnek találtam, az az előadás közöben zajló folyamatos chat, amiben számos érdekes gondolat merült fel. Ezekből a következőket csemegéztem ki (elnézést, a nagy részét meghagyom eredeti nyelven):
A nagy létszámú ingyenes online kurzusok egyre nagyobb kihívásokat tartogatnak az egyetemek számára. Ennek számos előnye és nem elhanyagolható hátránya is van/lehet. (A csoportból is többen résztvesznek információim szerint a Coursera kurzusain, amit is sokszor említettek példaként. Ennek tapasztalatairól is ejtünk majd szót a befejezés után.)
Több ízben felmerült már a KONNEKT kurzuson is, hogy az oktató háttérbe húzódásával mi gátolja meg a hallgatók tévelygéseit, eltévedését az “információ rengetegben”. Itt is felmerült ez a kérdés több ízben is:
Edward R. O’Neill, USC: “GS’s definition of learning could also include “learning false information, forming poorly-based opinions.” That concerns me.” (GS – George SIemens)
Bill Orme, IUPUI University Library: “My concern is that this promotes ‘diletanttism’ rather than promoting rigourous mental development.”
Érdekes a következő kérdés is:
Larry Lugo – Universidad del Zulia:If everyone is going in its own learning path, how to certify everyone on a common objectives basis?
Edward R. O’Neill, USC: “The dropout rate can also be a function of not defining either prerequisite knowledge or goals. Nor of giving students ways of understanding IF THEY ARE succeeding. “Succeeding” is not clicking on pages….”
Nagyon fontos a következő ártatlannak tűnő megjegyzés is:
Fritz Vandover – Macalester College: @edward: “a lot of the impact of higher education, especially for 18-24 year olds, takes place outside of the classroom as part of their overall maturation. In other words, there is more to their degree than just the knowledge and activities in their courses.”
Láthatjuk, hogy a feltett kérdések hasonlóak azokhoz, amik nálunk is előkerültek, tehát szó sincs arról, hogy elrajonganák a témát, hanem igyekeznek minél gondosabban körüljárni, és sokat sürgetik a több kísérleti kurzust a pontosabb, megbízhatóbb tapasztalatok reményében…
Szntén fontos kérdés az elfogadottság, az akkreditáció.
Norm UBC:How are universties offering MOOCs dealing with acreditation?
A résztvevők felvetették, hogy a hallgatóknak meg kell tanulniuk online tanulni (tanúsíthatjuk:-), nagy a lemorzsolódás az ilyen kurzusokon. Ugyanakkor az is igaz, amit az egyik hozzászóló felvetett:
Geoff Cain: I sometimes participate in some courses and lurk in others. If I lurk, am I a drop out? What if I get a lot of value from those daily emails?
Számos tovább gondolást és kísérletet igényelnek az ilyen kurzusok tehát, amint az el is hagzott valakitől (igaz, kicsit pesszimistán), hogy “inkább leszek sereghajtó, mint beleugorjak valamibe, ami még csak fejlődőben van…” Nos, mi inkább éllovasok szeretnénk lenni, így tovább növeljük a CMI-2012 aktivitását ezen a területen.
Nemzetközi szinten is növekvő aktivitás várható, amiről nem célszerű lemaradni.
Kelvin Bentley:We need a site called pilotstudies.com where we can more easily share our “soups to nuts” approach to new projects like MOOCs, learning analytics, e-textbooks. Leah Good:MOOCs made me incredibly critical of typical online courses, even in the ETL program George used to be in.
Hannah: It would be so exciting to examine how we each are studying and researching these spaces and begin to look at ways to innovate…
AbhinavK: “It is an experiment like any other in the Silicon Valley.“
Gerry McK / Iowa State University: “I curate a blog titled _Alt-Ed_ that is devoted to documenting significant initiatives relating to Massive Open Online Courses (MOOCs), digital badges, and similar alternative educational projects.” _Alt-Ed_ is located at http://alternative-educate.blogspot.com/”
Pár érdekes link a témakörben, amit megosztottak a résztvevők a többiekkel az előadás közben:
Aktualizálva a mondást: “ha rövid az eszed, toldd meg egy internettel!”
A héten a hallgatók a digitális tolltartójukat rendezték be mindenféle eszközökkel, mi szem-szájnak ingere. Enyhe hiányérzetem támadt az ügyben, hogy miért csupán szoftvereszközök, és azokból is csupán a web2-esek kerültek eme tolltartóba, ezért úgy döntöttem, hogy mást is ajánlok az „iskolatáskába”. Persze nem gondolom, hogy olyan szintű újdonságokkal sikerül elkápráztatnom a társaságot, mint amik az órán elhangzottak, de talán egy pár értelmes dolgot sikerül megfogalmazni és megfontolásra ajánlani. Annál is inkább így van ez, mert a digitális tolltartónkat lehet, meg sem tudjuk nyitni ezek nélkül… Lássuk csak, mit rejt tehát még az a bizonyos táska.
Kiinduló pontként kezdhetnénk egy szép nagy asztali PC-vel, de nem tudom, kinek van még olyan (rajtam kívül). Manapság már a különböző hordozható eszközök a divatosak, de azért jó tudni, ha valódi teljesítménye van szükségünk (nem feltétlenül gyakran, de azért tudok példát mondani), nos akkor ár-érték arányban még most is az asztali gép a nyerő. További előnye a bővíthetőség és a nem-hordozható voltából fakadó megbízhatóság/kevésbé sebezhetőség.
Ha valaki mindenképpen mobilabb szeretne lenni, a következő lépés egy notebook, lehetőleg a komolyabb fajtából. Ha legalább 14-15”-es kijelzőre vágyunk, és a teljesítménykorlátok közé sem szeretnénk beszorulni, aligha állunk meg 200 ezer Ft alatt (természetesen operációs rendszerrel együtt…). Ettől a megoldástól akkor fog elmenni a kedvünk, amikor mondjuk egy fél órát cipelgetnünk kell valahová napközben a gépünket, netán egy állófogadást próbálunk eredményesen (=nem éhezve) átvészelni a társaságában… A „hagyjuk nyugodtan a helyünkön” megoldást nem igazán tudom javasolni, de erről annak az iBook-nak a gazdáját kéne megkérdezni, akitől a legutóbb egy konferencia előadás szünetében vállalták át a cucc további cipelését…
Más hátrányai is leheznek egy ilyen gépnek: képszerkesztésnél például igen kellemetlen meglepetések érhetnek bennünket, ha nem kalibrált a kijelző (tegyük a kezünket a szívünkre, kinek a notebookjáé az?), ha pedig külső monitorral használjuk, akkor egy külső billentyűzet is jó lenne, és máris egy asztali gépnél tartunk majdnem. Azt meg nehéz magunkra rántani, ha mégis inkább hanyattfekve szeretnénk az információs társadalom rögös útjain száguldozni és állampolgárságért folyamodni.
Ekkor értjük meg, mire is való egy netbook! Könnyű, kicsi, hordozható! Ha jót választunk és minimálisat turbózunk rajta (+1 gigabájt memória általában csodákat művelhet), a legjobb barátaink közé fog tartozni. Amire még célszerű figyelni (s az előbbiekben is meg szoktak feledkezni róla), hogy a kijelző elsődleges funkciója (még talán hölgyek esetében is), hogy nézzünk és lássunk rajta. Így a gyönyörűen csillogó és egyúttal tükörként is pompásan funkciónáló felületeket érdemes elfelejteni, és helyette a matt (=bármilyen viszonyok közt jól látható) képernyővel szerelt modelleket előnybe részesíteni.
A „sokszor aggódott” nem jó semmire mert gyenge szövegeknek ne üljünk fel, már több, mint két éve van velem egy ilyen „jóbarát”, még sosem hagyott cserben. Videót meg az asztali gépen digitalizálok…És a full-HD videót meg a plazma TV-men néznék, ha lenne full-HD-s videóm és plazma TV-m. A hétköznapi alkalmazások között még semmi nem tudta kiakasztani a netbookomat.
Ha már itt tartunk, érdemes egy kis kitérőt tenni a mozgóképek irányába: ha ez a digitális nemzedék felé irányuló kommunikáció fő csapásiránya, nosza! Egy merevlemezes DVD-lejátszó a minimum, ha filmeket akarunk rögzíteni, amelyek aztán akár oktatási célzattal is jól használhatók, de arra is jó, ha csak a digitális videókameránkról szeretnénk gyorsan DVD-formátumú filmet, mindenféle bűvészkedés nélkül. Érdekes módon ilyen eszközzel nem találkoztam ismeretségi körömben. Ha pedig mozgókép-rögzítés, akkor digitális videókamera! Nem fényképezőgép, nem mobiltelefon (utóbbiak a vicc kategória), a fényképezők csúcsgépei már nem annyira. De ha minőségre vágyunk, akkor érdemes betartani azt az elvet, hogy mindenre céleszközt használva nem igen érhetnek bennünket meglepetések!
Ha fényképeket szeretnénk megosztani a neten, célszerű egy fényképezőgépet beszerezni (hacsak nem Facebook-os bulifotókról van szó, ami ugyebár a szemét kategória), arra elég a mobil 1-2-3-5 megapixele is. És ha még picit fotózni is megtanulunk, előttünk a Kánaán.
Álló- és mozgókép megvolt, jöhet a hang. Manapság már okostelefon sem kell (ehhez!), szinte az összes új telefonban ott az MP3-lejátszó! Nem csak zenét lehet ám rajta hallgatni, hanem például hangoskönyvet, sőt nyelvleckét is!! Minden reggel iskolába menet megvan az angol tanulás, és még külön erőfeszítés sem kellett hozzá. Nagyon kíváncsi lennék egy ilyen felmérésre, hogy hányan… a digitális nemzedékből?
A médiaeszközöket (majdnem) kivégezve térjünk vissza kicsit a PC-rokonsághoz. Valamiért a marketingesek kitalálták (na jó, Steve Jobs-nak is volt hozzá pár ötlete), hogy a „gyengébb képességű userek”-et csak zavarja a billentyűzet, ezért inkább a képernyőt szeretnék tapizgatni (már nem is az egeret). Kb. így születhetett a tablet, ami mára nagy divat lett. Ahhoz képest, hogy munkára nem könnyű használni, elég nagy népszerűségre tett szert, pedig egy iPadx (x=1,2, stb.) nem olcsó, viszont drága. Vigasztalásképpen jelezném, hogy tablet nélkül is lehet élni, ebook-olvasó nélkül viszont nem érdemes! Aki próbálta, aligha tud majd leszokni róla, persze csak azoknak érdemes, akik szeretnek olvasni. Ennek hiányában a szemét kategória (aki nem olvas, azt nem is minősíteném :-P)
Így a végé felé említeném az olyan további eszközöket, mint a GPS, vagy a pilótavizsgát nem igénylő, de egyébként nagyon hasznos digitális kilométeróra, amit a kerékpáromra szoktam erősíteni, hogy lássam, mennyit haladtam (előre?).
Okostelefon? Minek az, kérdezhetnénk? Nemrég sikerült beújítanom egyet (Samsung Galaxy Gio, hogy egy kis reklámot is csináljak), é smeg kell mondjam, hasznos beruházásnak bizonyult. Hang- és mozgókép-lejátszás, wifi, GPS, könyvolvasás (végső esetben, ha nincs kéznél a Kindle), e-mail és böngészés, mi kell még? Hát elektronikus szótár. ALapból ott figyel 3 a Kindle-men is, a netbook-on is, de most már az okostelefonon is. Így a dedikált elektronikus szótárat kihagynám.
Nagyjából így nézhet ki az aktuális digitális iskolatáskába való. Mindneki nézzen magába, és számolja meg, hány eszköz hiányzik neki a felsoroltakból… Aki 3-nál többet vall be, az fusson neki ennek a magasságnak újra!
Köszönöm azoknak, akik végigküzdötték magukat ezen a bejegyzésemen is!
A generációk közti különbség(ek) régen is viták tárgyát képezték az emberiség története során, mindenki ismeri a “bezzeg az én időmben” kezdetű prédikációkat. A technikai forradalom azonban nagyobb ugrásnak számít a megszokotthoz képest (gondolhatunk itt a telefon, rádió, televízió, majd a számítógépek és az internet megjelenésére és elterjedésére), mert mindez igen rövid idő alatt, egyetlen ember életében lejátszódhatott (tekintsünk egy 1920 körül született személyt).
A technológiában élenjárónak tekinthető Egyesült Államokban már a 90-es évek legelején megjelentek az ezzel foglalkozó írások, könyvek. Az igazán nagy visszahangot Don Tapscott: Growing Up Digital című kötete váltotta ki, amely a The Rise of the Net generation alcímet viselte. (1997-ben íródott, és 1998-ban jelent meg. Magyarul 2001-ben, lásd irodalomjegyzék.) Hazánkban sem nagyon maradtunk le erről, Z. Karvalics László már 2000-ben érkezett a témáról, majd a 2001-ben Új Pedagógiai Szemlében megjelent cikkében részletesen elemezte a netgeneráció vizsgálatának alapvető lehetőségeit. A kronológiáról olvashatnak például a HVG Techline-on megjelent cikksorozatunk első részében.
ABCD, E,F,G 🙂
Nagy sikert aratott itthon a generációk X,Y,Z, alfa, béta 🙂 egyéb betűkkel való elnevezése, de komolyan vizsgálva ezeket (és az eredeti szerzők kiindulási pontjait a besorolással kapcsolatban), hamar rádöbbenhetünk, hogy ennek tulajdonképpen azon kívül, hogy évente újabb bőrt húzhassunk le az újabb kötet kapcsán – más értelme nincs (“de ha tetszett, viszavárhatsz…”). Gondoljunk csak bele: mondjuk a 1998-ban születettek és a 2001-ben születettek közt nincsen generációs különbség, akármilyen szépen hangozna is egyébként.
A valódi ugrást mindegyik szerző a számítógépes kor előtti/és a számítógépek elterjedése után születettek közé helyezi (Különösen jók és találóak ebben a tekintetben Csepeli György definíciói, valaki már idézte is őket, ezért ezt most kihagynám, de majd megkeresem és belinkelem ide is). Finomításként belevehetjük az internet elterjedését is, de ebben az esetben is legfeljebb 3 kategória látszik értelmesnek…
Tapscott kötetét 2001-ben Prensky írása követte, amely aztán az egyes körökben nagy népszerűségre szert tett “digitális bennszülött – digitális bevándorló” felosztást tartalmazta. Kezdettől fogva voltak ennek ellenzői is, nem véletlenül. Tapscott és Prensky úgy írták le a netgenerációt és bennszülötteket, mintha ez egy homogén csoport lenne, és az általuk felsorolt “tulajdonságuk” alapértelmezetten igazak lennének a tárgyalt korcsoportra, holott ez még a többségre sem feltétlenül igaz.
Prensky több “tételét” és néhány hasonlóan optimista állítást olvashatnak Szabados Sándor digitális bennszülöttekről szóló áttekintésében. A digitális bennszülöttek és az iskola/tanulás viszonyát elemzi Bessenyei István több írásában. (Az Élet és Irodalomban a netgeneráció Új tudásáról például. Olvasása ajánlott, ha véleményünk különböző is:-)
Ha például azt az állítást vizsgáljuk, hogy “anyanyelvi szinten beszélik az informatikai eszközök nyelvét”, melyiket? Mi az az alkalmazás, miben igazán kiválóak? Megváltoztak a tanulási szokásaik? Miben, milyen dolgokban érnek el jobb eredményeket, mint elődeik? Ilyen és hasonló kérdések motiválták a Netgeneráció 2010 kutatást, amelynek eredményeiről részletesen olvashatnak a különböző publikációkban, illetve a III. Oktatási Informatikai Konferencia nyitó előadását megtekintve (itt mutattuk be például röviden a netgeneráció rétegződéséről szóló modellt). AZ előadás írott változatából az online generáció tanulási és olvasási szokásairól is tájékozódhatnak.
Az érdeklődők számára ajánlható Tapscott újabb könyve: Grown Up Digital, ami 2009-ben jelent meg, és már az újabb fejleményekkel foglalkozik, vagy Palfrey-Gasser 2008-as áttekintése, Born Digital címmel. Az Egyesült Államokban élő és kutató Eszter Hargittai számos írásában elemezte a digitális bennszülöttek informatikai tudásának mibenlétét… (cáfolva/reálisan viszgálva az ezzel kapcsolatos rózsaszín “álomképeket”). Időhiányában most nem idézem, de ki fogom egészíteni a posztot majd ezekkel.
A Netgeneráció 2010-et bemutató legrészletesebb előadásban erről is volt szó, ha valakit a téma érdekel. A kutatás eredményeinek “népszerű” összefoglalása olvasható a HVG Techline 7 részes sorozatában.
Mi a helyzet a multitaszk-kal?
A multitaszk fogalma a számítógépes világból eredeztethető, amely szerint a gépek képesek (látszólag) egyszerre több feladat elvégzésére (erre valójában az igazi párhuzamos működésű gépek lennének képesek, de sebaj).
Tegyünk egy kis kitérőt. A már említett Szabados tanulmányban idézi Garry Small agykutatót, aki szerint “kísérletei bebizonyították, hogy csupán öt óra, öt egymást követő napi internetböngészés átalakíthatja a kezdő, számítógépes tapasztalatokkal nem rendelkező felhasználók agyi mechanizmusait.” Innen jön a “máshogy van huzalozva az agyuk” című …valami… Kérdés: ha 5 napon keresztül, 5 órát foglalkoznának matematika/fizika feladatokkal, vajon az is áthuzalozná az agyukat? Mert ha igen, akkor meg van a megoldás a humán érdeklődésűek átprogramozására… Ha nem, akkor itt valaki … mondjuk csúsztat.
Ilyen megjegyzésekkel tehát meglehetősen óvatosan célszerű bánni, nem csak azt kiragadva belőle, ami (látszólag) számunkra kedvező.
A multitaszk kapcsán számos új kutatási eredmény lát napvilágot, amelyek nem feltétlenül kedvezőek a multitask iránt elfogultak számára.
A multitaszk lehetséges hatásai (a kutatási eredmények szerint):
koncentráció és az erre való képesség romlása;
teljesítmény csökkenése;
hatékonyság csökkenése;
Fiatalok és idősebbek közti különbségek (nem a fiatalok javára).
(Junco-Cotten)
Tovább…tovább
A témakörben továbbra is intenzíven folynak a kutatások, tehát egyrészt szó sincs róla, hogy a téma lezárult volna, másrészt a helyzet is elég gyorsan változik. Például a Netgeneráció 2010 idején a Facebook még csak a 2-3. helyen volt a közösségi oldalak között, aztán fél év alatt elsöpörte a többieket. A Facebook használatával kapcsolatosan ajánlott olvasmány például Lévai Dóra és Tóth-Mózer Szilvia Facebook 2011-es kutatásának beszámolói.
Jó tanulást kívánok!
Irodalomjegyzék:
Bessenyei István (2009): A net-generáció új tudása, Élet és Irodalom, 2009. febr. 6. http://www.es.hu/kereses/szerzo/Bessenyei%20István
Bessenyei István (2010): A digitális bennszülöttek új tudása és az iskola, Oktatás-Informatika, 2010/1-2. p. 24-30.
Fehér Péter (2012): A globális netgeneráció, IV. Oktatási informatika konferencia, PPTX prezentáció
Hipergalaktika 2 SDT szakmai különszáma, Budapest, 2008
Junco-Cotten (2011): A Decade of Distraction? How Multitasking Affects Student Outcomes http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1927049
Szabados Sándor (2009): Digitális bennszülöttek, Oktatás-Informatika, 2009/1. p. 19-23.
Tapscott, Don (2001): Digitális Gyermekkor; Kossuth kiadó, Bp.
Z. Karvalics László (2000): Fogpiszkáló a hálózaton. Írások az internetről. Prím Kiadó, Budapest,
A kurzus első órája az információs társadalom témaköréből indulva próbálta bevezetni az érdeklődőket a információs/tudás alapú társadalom, a kommunikációs formák változásai és az információs és kommunikációs technológiák mindennapi életünkben betöltött szerepének átgondolásába. Sok érdekes és gondolatébresztő mondat hangzott el, számos kérdés merült fel. A következő írásban néhány gondolattal szeretném a fentieket magam is kiegészíteni, illetve a további gondolkodást támogatni. Vázlatosan az információs-/tudástársadalomról kezdeteiről
Valószínű, hogy a jövőről történő elmélkedések, képzeletbeli jövőképek felvázolása egyidősek lehetnek a tudatos, tervezésre képes emberrel. Így az információs társadalom sem az internet megjelenésével ölt testet, hanem már többek gondolataiban is találhatunk olyan alapokat, amik aztán vagy megvalósításra kerültek, vagy zsákutcának bizonyultak, és eltűntek a süllyesztőben.
Az információs társadalom fogalmát vélhetően Masuda Information Society címmel 1980-ban közreadott munkájához köthetjük (magyarul 8 év késéssel, 1988-ban adta ki az OMIKK, Az információs tásadalom címmel), ami után (a számítógépek, majd a hálózatok rohamos elterjedésének köszönhetően) világszerte előtérbe került az infomációs társadalom kérdésköre. Az ún. információs forradalom hatása ekkor vált a hétköznapi gondolkodás meghatározó részévé, és kezdett el hatást gyakorolni a tömegek életére.
Az információs forradalom néhány mérföldköve (Várhegyi-Makai,2000) :
1956 körül: a tranzisztor megjelenése (az elektroncsöves számítógépek leváltása)
1957 az első mesterséges hold fellövése; az Egyesült Államokban az információs területen dolgozók száma meghaladja a fizikai dolgozókét.
1980-as évek végén a személyi számítógépek óriási mértékű elterjedése világszerte;
1990-es évek elejétől a világhálózat kialakulása; 1993 – World Wide Web.
2000 körül internetes világkereskedelm létrejötte.
Mindezek a lépések valóban gyökeresen más megközelítést tettek és tesznek szükségessé az élet minden területén. A 80-as évek elejétől számos kutató adta közre ezzel kapcsolatos gondolatait és elképzeléseit, amelyek közül itt most az amerikai Alvin Toffler-t említeném, aki 5 kötetben tárgyalta az információs társadalommal kapcsolatos víziókat, előfeltételeket, és a megvalósulás lehetséges követelményeit (ebből az első kötet 1970-ben jelent meg, Jövősokk (Future Shock) címmel.
Toffler szerint az emberiség fejlődése társadalmi fejlődési hullámokban történik, és a mezőgazdasági majd ipari forradalmat harmadik hullámként az információs forradalom következményeként előálló információs társadalom követi. Ennek bevezető szakaszát 1950-2025 közé jósolta, ami az előzőekhez képest egészen rövid időszaknak számít. „Toffler gondolatainak súlyát és hatását csak akkor tudjuk megfelelően …értékelni, ha ismerjük …a tényeket: Clinton elnök és Al Gore alelnök Toffler gondolatát ültette át a gyakorlatba, amikor támogatta az információs szupersztráda megvalósítását”. (Várhegyi-Makai,2000, p. 52.)
A témakör kutatói körében a másik alapmű Manuel Castells: Az internet galaxis című kötete .
A témakör nagyon részletes elemző áttekintését kapjuk az UNESCO 1997-ben kiadott két kötetes World Report-ját lapozgatva (magyarul Kommunikációs Világjelentés címen jelent meg 1998-ban ). A tárgyalt főbb témakörök: a hálózatok, mint az információs társadalom alapjai; A gazdaság változásai, a tudás alapú gazdaság; A média globalizálódása és szabélyozása; a sajtó, rádió és televízió változásai; az internet, cenzúra és copyright viszonyai. „A mai gyerekek már számítógépekkel nőnek fel. Számukra az természetes része a mindennapi életnek: nemcsak a munkát könnyíti meg, de élvezet és játék is számukra.” (Berényi, 1986)
A fenti idézet jól illusztrálja azt, hogy ezek a kérdések nem a ma kérdései, hanem a tegnapelőttéi. De vajon mennyit haladtunk előre ebben az irányban? Hol tartunk az nformációs társadalom felé vezető úton?
Az Európai Unió 1993 decemberében kért fel egy szakértőkből álló elemzőcsoportot az információs társadalom témakörének helyzetének felmérésére, vizsgálatára és elemzésére. Az eredményeket az ún, Bangemann-jelentésben tették közzé: „Európa és a globális információs társadalom, javaslatok az Európa Tanács számára” . Az Európai Unió ezt követően kezdte meg az információs társadalom felépítéséhez szükséges tervek kidolgozását és a szükséges lépések megtételét. A részletekről lásd Várhegyi-Makai, 64-68. old.) Magyarország szinte a kezdetektől résztvett ezekben a törekvésekben, olyannyira, hogy például a Sulinet program 1996-os indulása és 1998-ra elért eredményei (1200 körüli középiskola internetes kapcsolathoz juttatása) a világ közvetlen élvonalába emeltek bennünket!
A hazai információs társadalom kezdeti lépéseinek és fejlődésének jó áttekintését adja Pintér Róbert doktori disszertációja, melynek címe: A magyar információs társadalom fejlődése és fejlettsége a
fejlesztők szempontjából.
A témakör oktatással kapcsolatos vonatkozásai kapcsán érdemes még megemlíteni az internet-szolgálatók megjelenését 1995-96 táján, az ECDL vizsgák rendszerének európai körű kidolgozását, és az információs társadalommal kapcsolatos kutatások fellendülését. Hazánkban például az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (Z. Karvalics László vezetésével), illetve a Stratégiakutató Intézet. Megalapították az azóta is létező Információs Társadalom című folyóiratot, ami a témakör magas színvonalú, tudományos igényű téjékoztatását és elemzését adja azóta is. Vidéken teleház mozgalom bontakozott ki, számos „intelligens régió” terv született . (További részletek: Mi a jövő? Az információs társadalom és a magyar kezdeményezések, OMIKK, 1998. ) Több hazai Nemzeti informatikai stratégia is született azokban az években, ezek dokumentumai a neten hozzáférhetők. (Az EU oktatási informatikai stratégiáját Kárpáti-Komenczi-Fehér elemezte az Új Pedagógiai Szemle 2000. július-augusztusi számában.)
A fentiek elemzése és a megvalósulás (lásd a Lisszaboni célok) vizsgálata érdekes szakdolgozati témát kínál(na) a téma iránt mélyebben érdeklődőknek. Azt máris leszűrhetjük, hogy a információs társadalommal kapcsolatos tervezés már a 90-es évek végén megjelentek mind az európai, mind a hazai politikai gondolkodásban egyaránt.
Azt a kérdést szintén lehetne külön elemezni, hogy vajon információs társadalomban élünk-e, teljesültek-e ennek a feltételei, ezt meghagyom a kedves ólvasóknak. Mindezekkel csupák az volt a célom, hogy aprócska kiegészítést tegyek az elhangzottak mögé, és kiindulási pontok a adjak azonknak, akiket a téma mélyebben érdekel. „Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam.” – írta Newton talán túlzott szerénységgel. Számomra itt mégis arra utal, hogy érdemes az előzményekkel is megismerkedni valamilyen szinten (legkevésbés sem a teljesség igényével, hiszen én is csak kiragadtam néhány általam fontosnak ítélt részletet), hogy a véleményekkel valóban árnyalni tudjunk egy jó ideje létező témakört.
A tudomány szerepnek felértékelődéséről
Az információs társadalom egyik lényegi vonása nem csupán az információ, hanem a tudás felértékelődése. (Knowledge building, knowledge society, knowledge worker, etc.) Ez együttjár a tudomány szerepének további növekedésével – mindez egy olyan korban, amikor a médiából ömlenek az ál- vagy antitudományos dolgok is?! Vajon mi lehet emögött? Talán itt kellene elővenni az eszmecserékben sokat emlegetett kulturális lemaradást, de tartok tőle, hogy a beszélgetésekben kicsit felületesre sikerült ennek tárgyalása. (Az interneten keresve szinte azonnal a „Ki van kulturális lemaradásban című előadás ötlik a szemembe, aminek a megközelítése téves szerintem.) Ha valakit komolyabban érdekel a téma, a „cultural lag”-re keresve rátalálhat a Cultural lag: conception and theory.
(International Journal of Social Economics | June 01, 1997 | Brinkman, Richard L.; Brinkman, June E.) című tanulmányra, ami kiindulópontnak jó lenne.
A másik lépten-nyomon emlegetett fogalom az idő. Nos, Marx György 1968-ban írt kötetében használja a gyorsuló idő fogalmát, és számos példával is illusztrálja, miről is van szó. „Egy mai ember annyi változást él meg élete során, amennyit az ókori Mezopotámiában csak száz egymást váltó generáció tapasztalhatott.” És amia témánk szempontjából még fontosabb, a tudomány fejlődése szinte elképzelhetetlen a korábbiakhoz képest! ”a tudományos tevékenység … az emberi tevékenység más fajtáihoz viszonyítva a jelen korszakban különösen gyors fejlődést mutat: hozzávetőlegesen azt mondhatjuk, hogy minden tíz évben megkétszereződik.” – itt az 1960-ban született Auger-jelentést (Current Trends in Scientific Research) idézi Marx Görgy. Bizonyára nyilvánvaló azolvasók számára, hogy ezek a számok mára még magasabbak, még dinamikusabb fejlődést jeleznek! Miért is említem ezeket? Azért, mert sokak azt gondolhatják, hogy ez a mai tempó az internet miatt van, azzal kezdődött minden. Az internet „csupán” elősegítette/erősítette ezen tényezők hatását és a fejlődés tempójának további növekedését. Így talán jobban érthetővé válnak az olyan érvelések is, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy nem célszerű lemaradni a globális gazdasági versenyben.
Amikor arról beszélünk, hogy a diákoknak mit kell megtanítani az iskolai évek során ( éppen a folyamatosan keletkező új ismeretek kapcsán), gyakran előkerül a tananyagcsökkentés, illetve a tárgyi ismeretek arányának csökkentése. Ezzel szemben furcsa módon meglepő tapasztalatokra tehetnénk szert, ha mondjuk egynémely 50-100 évvel ezelőtti tankönyvet fognánk a kezünkbe, és az azokban található ismeretanyagot mérnénk össze a maival… De az ktatásról majd pár előadás múlva érdemes résszletesebben szólni, addig csupán melegn ajánlom Marx György írásait, amelynek szavai szinte szóról szóra visszaköszönnek – 40 év múltán!
A tárgyi ismeretek csökkentése a kompetenciafejlesztés javára rendkívül divatos és aktuális manapság, de nagyon kevesen foglalkoznak az elsajátítandó ismeretek optimális mértékének meghatározásával. „Úgyis megtalálják a neten” téves jelszava mögé bújva elsikkad az információ és tudás közti fontos különbség kiemelése.
Egy másik sokat vitatott kérdés, hogy milyen szinten kell ismerni a mindannapokban használt eszközeinket. (internet, számítógép, stb.). Természetesen lehet élni a közhelyszerű hasonlattal az autóvezetésről, de amikor a hatékonyságot kezdjük vizsgálni, hamar fény derülhet arra, hogy a felkészült, képzettebb felhasználó sokkal hatékonyabban képes használni a munkája során ezeket az eszközöket… Hasonló eredményeket mutatnak egyébként a PISA felmérések egyes megállapításai is, miszerint azon diákok eredményesebbek, akiknek a tanárai képzettebbek. Mire jó a Wikipédia?
A körülöttünk áramló rengeteg információ közül nem könnyű a valóban használhatót kiválasztani. Az oktatás egyik legfontosabb feladata napjainkban a kritikus gondolkodás fejlesztése lenne, ami a megalapozott döntések feltétele kellene legyen. Ehhez megbízható információkkal kell rendelkeznünk, de honnan szerezhetünk be ilyeneket? Napi tapasztalataink azt mutatják, hogy tanulóink/hallgatóink elsősorban az internetet és a Google/Wikipedia páros tartják az információk elsődleges forrásának. (Szeretném megemlíteni, hogy nem helytálló az a kijelentés, hogy „már nem a tanár az információ elsődleges és egyetlen forrása.” Ha a korábban idézett köteteket olvassuk, hamar rátalálunk az olyan mondatokra, amik jelzik, hogy korábban sem csupán a tanár volt, hiszen az ismeretterjesztő és tudományos könyvek, lexikonok, de akár az iskolai tankönyvek is) régebben is rendelkezésre álltak, az internet előtt is…)
A Wikipedia, mint közösségi projekt egy nagyszerű kezdeményezés, csupán azt célszerű megismernünk, hogyan működik, hogyan kerülnek bele és ki belőle a különböző tartalmak. Ennek ismeretében könnyebben el tudjuk dönteni, hogy milyen célra körülbelül milyen megbízhatósággal alkalmazható. Egyre gyakrabban merül fel az a kérdés is, hogy a tudományos dolgozatokban az internetes hivatkozások mennyire fogadhatók el. Itt azonban nem a megbízhatóság az egyetlen kritikus kérdés/probléma. Véleményem szerint ennél is fontosabb, hogy a tudományos kiadók pénzügyi/üzleti érdekei ellentétesek a tudósok közlési/tudományos érdekeivel. (Lásd a napokban megjelent „Fellázadtak a tudósok a tudományos kiadók ellen” című hírt). Több, mint 10 éves például az Open Archive Initiative (amelynek egyik kitalálója a magyar származású Steve Harnad/Hernádi István). A kezdeményezés célja egy adott tudományterületen születő tudományos cikkek hozzáférhetővé tétele. Hasonló kezdeményezések léteznek már matematikában és fizikában is, részben az említett ok (kiadók szerepének csökkentése), részben az információ minél gyorsabb terjedését lehetővé tevő megoldás keresése érdekében. A tudomány világában az információk megbízhatóságát a peer-review intézménye hivatott biztosítani (az ezzel kapcsolatos problémákra most nem térnék ki). Egy másik súlyos gond mind a Wikipedia, mint az említett tudományos írások terén a plágiumok kérdésköre, ennek elkerülésére is komoly erőfeszítések történnek. Érdekes, mi lenne akkor, ha nem plágiumkereső szoftvereket próbálnának bevetni, hanem egészen egyszerűen minden szakdolgozat, diplomamunka és doktori disszertáció nyilván lenne… Természetesen világos, hogy rendkívül sok érdeket sértene, ugyanakkor rengeteg értékes munka is előkerülne.
Visszatérve tehát a Wikipedia-ra a véleményem erről: teljesen jól használható, ha kritikusan és értékén tudjuk kezelni! A kommunikációs formák változásairól
Felmerült az előadásban az a kérdés, vajon miért nem térnek/preferálják át az emberek az e-mail helyett a multimédiás kommunikációt? Mi lenne ennek az célja/értelme? Többen is hivatkoztak itt arra (szerintem teljesen jogosan), hogy az írott kommunikációt nem váltja ki a szóbeli/multimédiális, ezek csupán kiegészítik egymást. Utóbbiaknak számos előnyét, és legalább ugyanannyi, ha nem több hátrányát lehetne felsorolni. Hátrányai között említhetjük a jelentős erőforráspazarlást (tárhely- és sávszélesség), a visszakereshetőség és tárolás kérdését.
Természetesen itt is van fejlődés, talán csak kevésbé van szem előtt a dolog. A szövegfelismerés, a hangzó szövegekből való információ visszanyerése területén elég jelentős eredmények léteznek, ha nem is a polgári alkalmazások vannak előtérben… Némi kereséssel a Google-ben is találhatunk erről szóló szabadalmakat. Egy rendkívül érdekes olvasmány, ami részben ehhez, részben a tudomány fejlődésnek etikai és humán oldalát elemzi Weizenbaum: A szellemi prostitúcióról című írása, mindenkinek melegen ajánlom az elolvasást, szerintem „alapmű”. A technológiai problémát picit tovább gondolva mind a hang-, mind a videóállományokban való keresés ügyében folynak kutatások és kísérletek, de jelen pillanatban ezek még nem helyettesítik a szöveges információtárolást. Nem hallgatható el persze, hogy vannak olyan témakörök is, amit egy videófelvétel sokkal jobban illusztrál, mint egy szöveges magyarázat. Kérdés: hogyan vihető át ez értelemesen a hétköznapi kommunikációra és még egyszer: mi lenne az előnye/értelme? A jövő kifürkészhetetlen útjairól
„Ha a jövőről beszélünk, nevetnek az ördögök”, de mégis sokan szeretnének a jövőbe látni. Érdekes megnézni néhány olyan víziót, ami a tudomány, vagy ami akár a hétköznapi élet vagy éppen az oktatás változását, fejlődésének útjait próbálja kifürkészni. (Nem kevésbé érdekes egyébként a témakörben olyan műveket is kezünkbe venni, amelyek a múltban íródtak, és a mára vonatkozó „álmokat” tudjuk ellenőrizni bennük. Ajánlom például Arthur C. Clark: Profiles of the Future – A jövő körvonalai (Bp., 1968, 1969) című kötetét, vagy éppen Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap kicsit irodalmibb regényét).
A tudomány elkövetkező 30-50 évével foglalkozik Michio Kaku: Visions című kötete, az erről szóló beszélgetés,
Ha közelebb jövünk az információs társadalom/oktatás témaköréhez, olvassuk el Komenczi Bertalan 1998-2000 között született írásait (On-line és Off-line címmel jelentek meg az Új Pedagógiai Szemlében), vagy éppen a Számítógép az oktatásban a harmadik évezred küszöbén című tanulmányt, és vessük össze az azóta eltelt 10-12 év változásaival. Információs forrásközponttá váltak-e az iskolai könyvtárak (ahol megvannak még egyáltalán)?
Remélem fenti megjegyzéseimmel sikerült néhány újabb gondolatot elültetni kedves Olvasóim fejében, és ezzel is hozzájárulni a kurzus résztvevőinek tudásmegosztásához/tudásépítéséhez!
A felhő kapcsán ajánlanék mindenkinek egy szép felhős dalt:-) „Castle on a Cloud”
Jó tanulást kívánok!
Tisztelettel:
Fehér Péter PhD
Irodalomjegyzék:
Dr. Várhegyi I.-Dr. Makkai Imre (2000): Információs korszak, információs háború, biztonságkultúra. OMIKK Budapest. p.25.
Castells, Manuel (2002): Az internet galaxis. Gondolatok internetről, üzletről és társadalomról. Budapest, Network Twenty One Kft.
Varga Csaba (szerk. 1998): UNESCO Kommunikációs Világjelentés. A média és az új technológiák kihívása. Magyar UNESCO Bizottság, 1998.
Berényi Dénes (1986): Ember és tudomány a XX: század utolsó évtizedeiben, Gyorsuló idő sorozat, Magvető Kiadó, Budapest, 22. old.
A Bangemann-jelentés is hozzáférhető magyarul is: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/muszaki/szamtech/wan/hatasok/bangemn.hun Elérés ideje: 2012. febr. 26.
Pócs Gyula (szerk. 2001) : Intelligens régiók Magyarországon, Stratégiakutató Intézet Kht. Budapest
Bognár Vilmos-Fehér Zsuzsa-Varga Csaba (szerk. 1998): Mi a jövő? Az információs társadalom és a magyar kezdeményezések, OMIKK, 1998.
Marx György (1969): Jövőnk az univerzum, Magvető Kiadó, Budapest, p. 267.
Egyiptom királyának (Ptolemaiosz) kérdésére, hogy van-e valami könnyebb módszer a geometria elsajátításához, mint az Elemek áttanulmányozása, Euklidész így felelt: “A geometriához nem vezet királyi út.”
Mostanában volt alkalmam párszor hallani ezen idézetből kiragadott mondatot, és az volt az érzésem, jó páran nincsenek tisztában a jelentésével, ezért ideje újra elővenni a teljes “sztorit”. Hogy jön ez ide?
Könnyen meglehet, hogy a nem kicsit markoló “Információtudomány és média a 21. század elején” kurzusra jelentkezők sem mérték fel, mekkora fába vágták a fejszéjüket, mikor egy konnektivista alapokon szerveződő kurzusra jelentkeztek:-) Ha jól van megszervezve egy ilyen kurzus, akkor nemcsak sokat adhat a résztvevőknek, de rengeteget is követel tőlük. Vagyis nem elég kivenni belőle (esetleg egy gyakorlati jegyet), de bizony bele is kell tenni elég alaposan, mindannyiunk okulására.
Kedvcsinálóként máris hadd ajánljak egy kis nézni/olvasnivalót, akár motivációnak is:
Lehetsz király... 
